Szépség A-tól Z-ig
Á mint Ásványi púder
A finom ásványi púder ideális a bőrproblémákkal küzdők számára. A púderben értékes ásványi anyagok találhatók, így érzékeny vagy allergiás reakciókra hajlamos bőrre is használható. A finom púderrészecskék tökéletesen fedik a bőrpírt vagy más egyenlőtlenséget, anélkül, hogy eltömítenék a pórusokat vagy maszkhatást keltenének. Elég csak kis mennyiség belőle: a legegyszerűbb egy tömör ecsettel felvenni (lásd „K mint Kabuki ecset”), a felesleget apró mozdulatokkal leporolni, majd körkörös mozdulatokkal felvinni az arcbőrre.B mint Bronzosító
Bronzosító púder vagy krém segítségével napsütés nélkül is könnyen napcsókolta hatást érhetünk el. A bronzosítót általában az arccsontra, a homlokra és az áll területére viszik fel, de gyakran használják kontúrozáshoz is. Akár egy természetesebb hatást keltő matt, vagy egy feltűnőbb csillámos bronzosítót választ, a napsütötte hatás garantált!C mint (szájkontúr)Ceruza
A szájkontúrceruzát a rúzs előtt visszük fel, így megerősítjük a száj körvonalát. Különböző technikákkal optikailag vékonyabbnak vagy teltebbnek mutathatjuk ajkainkat, és kisebb a egyenlőtlenségek is jól elfedhetők. Sőt mi több, a szájkontúrceruza megakadályozza, hogy „elmásszon” a rúzs.D mint Draping
A kontúrozás ideje már lejárt. A legújabb trend a draping. A sötét sminkkel és highlighterrel való kontúrozás helyett pirosítóval vonjuk az arcra a figyelmet. Míg az arccsontra, a halántékra és a hajtő vonalára felvitt sötét tónusok keretezik arcunkat, a világos pirosító kiemeli a homlokot és az állat, és ezáltal csak úgy ragyognak a szemek!Az arc így frissebb, könnyedebb és természetesebb hatást kelt, mint a kontúrozásnál.
E mint Eau de Toilette & Eau de Parfum
A különbség az Eau de Toilette és az Eau de Parfum között a hozzáadott illóolaj koncentrációjában rejlik. Az Eau de Parfum koncentrációja kb. 10-14%-os, így intenzív és hosszan tart. Ezért esti parfümként használatos, és érdemes csínján bánni vele.A maga 6-9%-os koncentrációjával az Eau de Toilette hamarabb elillan, de egyben frissebbnek és könnyedebbnek is hat. Így nagyvonalúbban használhatjuk, és igény szerint többször is fújhatunk belőle.
F mint Füstös szemek
Oh la la!A „smokey eyes”, vagyis a füstös szem egy olyan sminktechnika, mely erősen kihangsúlyozza a szemet. A klasszikus változatban sötét színeket, például barnát, szürkét vagy feketét használnak. Így a szemfehérjéhez képest kontrasztot alkotnak, és minden pillantás különösen drasztikusnak hat.
G mint Göndörödő, szálkás haj
A „frizz” szó magyarul azt jelenti: göndörödni. Szálló, elektrosztatikus, elálló haj – minden frizura rémálma! Az oka pedig a nem megfelelő hajápolás és nedvességtartalom. A nedves haj különösen érzékeny, ezért óvatos szárítást és formázást igényel. Használjon sampont és balzsamot, melyek visszaadják a haj nedvességét, valamint heti 1x hajmaszkot a hajápolás alapjaként.Gy mint Gyorsszárító fedőlakk
Arra az esetre, amikor rohanunk, de a körömlakk egyszerűen nem akar megszáradni.Vigyük fel az átlátszó fedőlakott a festett körömre, és kevesebb, mint egy percen belül már meg is száradt! Az ápoló összetevők pedig erősítik a körmöt, és megakadályozzák, hogy lepattogjon a körömlakk, így tartósabb hatást biztosítanak.
H és I mint Highlihter és lluminátor
Mi is pontosan a különbség?A highlighter kiemeli az arc bizonyos területeit, mint például az arccsontot, és egyúttal erősíti arckontúrját. Az illuminátor ezzel szemben az egész arcnak fényt ad, így a sötétebb napokon is egészségesen ragyogó, friss arcszínt kölcsönöz.
J mint Jóga
A jóga az egész testre jó hatással van. Nem csak a belső egyensúlyért és kikapcsolódásért felelős, de segít a test különböző problémás területein is. Az egész testet igénybe vevő klasszikus verzió általános erőnlétet és rugalmasságot biztosít, de vannak kifejezetten arcra szabott jógagyakorlatok is. Így megelőzhetjük a ráncokat és élesíthetjük a kontúrokat.K mint Kabuki ecset
Ennek a különleges ecsetnek az eredete a hagyományos japán Kabuki színházig nyúlik vissza. Rövid száráról és tömör, dús, lekerekített fejéről könnyedén felismerhető. Ez az ecset jól használható alapozó vagy ásványi púder felvitelére, mivel az ecset feje könnyedén felveszi és finoman oszlatja el a sminket az arcbőrön.K mint Korrektor
A korrektor szó az angol „conceal” igéből származik, amely annyit jelent, elrejteni. A korrektor segítségével pontosan ezt tesszük: elfedjük a bőrpírt, a kisebb pattanásokat, de akár a szem alatti karikákat vagy árnyékokat, úgy, hogy egységes arcszínt érjünk el. A korrektort szilárd, folyékony vagy gél formájában lehet beszerezni, és az alapozó után visszük fel a bőrre.
L mint Látványosan fényes haj – „Glossing”
Az utóbbi éveket nézve már mindenféle őrült hajtrendet kipróbálhattunk. Az ezüstszürke hajtól kezdve a türkizig mindent megtalálhattunk a palettán. Idén viszont ismét a természetes, ápolt haj lesz a trend, melyet finom hajfrissítéssel érhetünk el. Az úgynevezett „glossing”, egyszerűen fogalmazva, enyhén pigmentált, ápoló hajszínezés. Aki fel szeretné frissíteni festett hajszínét, vagy csak meg akar szabadulni fakó, szálló hajától, annak a glossing a legjobb választás. A fényes réteg ápolja a hajat és csaknem 6 hétig kitart. Tanácsadásért forduljon fodrászához!M mint Megérdemelt szünet
A bőr a legnagyobb szervünk, mely minden nap emberfeletti teljesítményt nyújt. A mindennapi környezeti hatásokon kívül, mint az UV-sugárzás, a meleg vagy a hideg, a túlzott törődés vagy sminkelés is megárthat neki. Ezért egy kis szünet csodákra képes. Ne terhelje túl bőrét túl sok bőrápoló termékkel! Próbáljon minél kevesebb kémiai anyagot használni és iktasson be néha egy-egy smink nélküli napot!N mint Nude
A nude smink már évek óta virágkorát éli a szépségiparban.Ennek a sminknek a lényege, hogy nem látszik, hogy ki vagyunk sminkelve. Az arcbőr felülete egyenletes és matt hatású. A színeket tekintve felejtsük el a feltűnő, élénk színeket. A lágy és földszínű tónusok, például bézs, bronz vagy enyhe rózsás színek teszik a nude sminket természetessé.
O mint Olaj
Az olajok sminkes polcunk elhagyhatatlan kellékei, és egyben bármire használható csodatevők.Minden testrésznek megvan a maga hozzáillő olaja. A száraz és érzékeny arcbőrre az argán- vagy vadrózsaolaj tartalmú termékek a leghatásosabbak. A zsíros bőrre is van megfelelő olaj: a szőlőmagolaj például gyulladáscsökkentő és segít szabályozni a zsírtermelést. A kókuszolaj csodát tesz a hajjal, és olívaolaj és só keverékéből ápoló testhámlasztót készíthetünk.
P mint Primer
A primer feladata, hogy tökéletes alapot biztosítson. Az arcápolást követően felvitt primer eltűnteti a tágult pórusokat, bőrpírt, és kisebb foltokat. Így lesz az arcbőre ragyogó, felülete pedig egyenletes. Az
Q mint Q10
A Q10 koenzim egy olyan anyag, melyet a szervezet saját maga állít elő, és elengedhetetlen a test energiatermeléséhez.Antioxidánsként a Q10 védi a sejteket az szabadgyököktől, így lassítja az öregedési folyamatot. Ezért a Q10-et gyakran és előszeretettel használják öregedésgátló termékekben.
R mint Regeneráló fátyolmaszk
A fátyolmaszk trendje Koreából származik. Ennél a fajta arcmaszknál a maszkot, mely általában egy papírszerű szövetanyag, különböző ápolószerekbe áztatják. A maszk pontosan illik az arcra, szabadon hagyva a szem, száj és orr helyét. Nagy előnye a sokabb intenzívebb hatásban rejlik, mivel a maszk egyszerűen eltávolítható, akár egy álarc, és nem kell utána semmit sem lemosni, még a fürdőszoba is tiszta marad.S mint Serkentő vitaminok
A szépség belülről fakad: az A és B vitamin ugyanis serkenti a sejtszaporodást és a kollagéntermelést. C és E vitamin, valamint a szelén szintén fontos antioxidánsok, melyek óvják a sejteket. A cink, biotin és a szilícium belülről erősítik a bőrt, a hajat és a körmöket. A vas és a B vitamin támogatja a szervezet anyagcseréjét. A kalcium az egészséges fogakért és csontokért felelős, és véd a csontritkulástól.A helyes és kiegyensúlyozott táplálkozás az első lépés az egészséges élet felé. A helyes táplálkozásról és a bikinialakról szóló tippjeinkért kattintson ide!
Sz mint Szemöldök
Mi az, ami elhagyhatatlan a tökéletes megjelenéshez? A TÖKÉLETES szemöldök!Szemöldökünk keretezi az arcunkat, ezért különösen fontos a helyes formázás. Akár erős, egyenlőtlen vagy túl vékonyra szedett, minden szemöldökhöz megvan a hozzáillő szemöldökceruza, szemöldökfilc, szemöldökpúder vagy szemöldök gél.
T mint Tisztítás
Az esti sminklemosásnak ugyanúgy a mindennapi rutinhoz kell tartoznia, mint a napi fogmosásnak. Nincs kifogás! Ugyanis csak így tud a bőr regenerálódni éjszaka, és kipihenni a sminket és már környezeti hatásokat.A tisztítás után vigyen fel ápoló szérumot és kényeztesse bőrét, hogy reggel ismét friss és ragyogó arccal ébredjen.
U mint UV-sugárzás
Az UV-sugárzás hatalmas szerepet játszik a bőr öregedési folyamatában. Így a napvédelem nem csak nyáron, hanem egész évben ajánlatos.A fényvédős nappali arckrémek még szürkébb napokon is hosszú távon védik a bőrt a fény okozta foltoktól. Napozáskor pedig ne sajnáljuk a naptejet, alaposan kenjük be magunkat mindenhol! Próbálja meg 11 és 15 óra között kerülni a napot, és ne felejtse, hogy az árnyékos helyek is csak 50%-kal csökkentik az UV-sugárzást.
V mint Vízálló
Már nem a szempillaspirál az egyetlen vízálló kozmetikum! Időközben számos vízálló termék jelent meg a piacon, mivel nagyon praktikusak: esőben is tart a szemfesték és a cicaszemek, nem folyik le a smink a forró napokon sem, és a naptej száradás után is ugyanúgy véd.Zs mint Zselé
Nem egészen gél, de nem is krém: a zselés termék hatalmas előnye, hogy nedvességet biztosít és hűt is egyben.Állagának köszönhetően nem bomlanak szét az aktív összetevők, és használata különösen izgalmas: a bőrrel való találkozás során a zselé szétfolyik, és selymes, tejes krémmé változik.